A nagy kabátkalauz – mit, mikor és hogyan?

kabát

Gyerekként kötelezően eltűrtük, tiniként kifejezetten utáltuk, mígnem felnőttként végre rájöttünk, mennyire is hasznosak. Igen, a szóban forgó ruházati elem nem más, mint a kabát, ami nélkülözhetetlen kelléke a gardróbnak, nemtől és kortól függetlenül – főleg, ha a hidegebb éghajlati övben élünk. Szerencsére a kabátok azonban nemcsak télen, hanem a többi évszak során is közkedvelt daraboknak számítanak, hiszen rendkívül mutatósak, sikkesek és elegánsak, nem utolsó sorban pedig hasznosak is.

Jelen cikkünkből kiderül, milyen típusú kabátot érdemes viselni a különböző időjárási viszonyoknak megfelelően. Az nyilvánvaló, ha reggel az ablakon kitekintve és az időjárás jelentést megnézve úgy ítéljük meg, hogy hideg lesz a hőmérséklet, a melegebb anyagú zárt kabátokhoz nyúlunk először.

A téli hónapok alatt tapasztalható hó, eső, havaseső és az erősebb viharok nagyban meghatározzák a viseletünk irányvonalát. Sokan úgy hiszik, tévesen természetesen, hogy télen nem lehet stílusosan öltözködni, hiszen a rengeteg réteg ruha fölé már csak sátor-méretű kabátot ölthetünk fel. Szerencsére ez korántsem igaz, hiszen a legnagyobb hóhullás közepette is lehetünk olyan dizájnosak és egyediek, mint például nyáron. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a zimankó megköveteli a praktikum előtérbe való helyezetését, ám az esztétika oltárán is érdemes áldozni kicsit.

Az ilyen hidegebb napokon nem okoz gondot, hogy melyik trendi kabátot kapjuk ki a szekrényből, de mi van akkor, ha az időjárást nehéz vagy lehetetlen megjósolni? – mint ahogy azt tapasztalhatjuk tavasszal és ősszel. Bizony, nehéz választás elé állítja ez a jelenség az embert, sőt, valószínűleg Önnel is megesett már, hogy a reggeli hűvös időjáráshoz választott darab délre a gyorsan változó hőmérsékletnek köszönhetően meleg lett, mint a kemence. A kérdés már csak az, mit viseljünk az olyan napokon, amikor szinte lehetetlen megjósolni az aznapi hőmérséklet alakulását?

Jó ötlet lehet például beinvesztálni a vízhatlan, könnyű anyagú termékekbe, mert így sem megizzadni, sem megfázni nem fogunk, ha elered az eső. A könnyebb kabátok és dzsekik kitűnő méretükből adódóan nem jelentenek gondot, ha a táskánkba kell azokat beszuszakolni. A farmer kabát szintén népszerű darab, amit elsősorban a sokoldalúságának és utánozhatatlan vagányságának köszönhet. Abban az esetben, ha gondosan és körültekintően tervezünk, és minden esetre felkészülünk, valószínűleg nem lövünk bakot, és nemcsak kényelmesen, de stílusosan is beburkolhatjuk a testünket.