zakók

A bőr zakó története

Amióta világ a világ, az emberiség szívesen visel bőrből készült ruházati elemeket. A bőrből készített zakók azonban nem is olyan régen „vágódtak” be a köztudatba. Az anyag a ruházatban és a lábbelikben való felhasználásáról a különféle ősidőkből származó barlangrajzok árulkodnak, amelyek tulajdonképpen bőrruhába öltözött embereket ábrázolnak. Később az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak is előszeretettel használták a bőrt, mint a ruházati kellékek alapanyagát.

Ahogyan egyre nagyobb teret nyert az emberi leleményesség és tágult a tudat kapacitása is, rájöttünk, hogyha a bőrt füsttel és különféle nővényi alapú oldattal kezeljük, az jóval strapabíróbb, időtálló és vízhatlan is lesz. Kicsit ugorva az időben, a középkorban találva magunkat, láthatjuk, hogy a bőr ruha igazi népszerűsége itt indult el igazán. Megjelentek az úgynevezett cserzőműhelyek, ahol tapasztalt és tanult ezermesterek munkálták meg a bőrt. Innen pedig már nem volt megállás, és a bőr ruhák, köztük a zakók is a divatdiktátorok kedvelt és szívesen használt „fegyverei” lettek a divat világában vívott harc során.

A 20. század elején Amerikában a szóban forgó zakók a pilóták között nyert egyre nagyobb popularitást, hiszen az kényelmes viseletet biztosított, emellett strapabíró is volt, sőt, ha birkaszőr béléssel volt ellátva, megfelelő védelmet nyújtott a hideg ellen is. Ezek a kultikussá vált zakók általában barna vagy fekete színűek voltak, és nemcsak a praktikusságukról voltak híresek: a semmihez sem fogható vagányságukkal és maszkulin energiájukkal bizony a hölgyek szívét is megdobogtatták.

Kicsit később a második világháború idején a zakók népszerűsége csökkent, hiszen azt a köznép az orosz bolsevikokkal és a német gestapóval azonosította. Amikor a szintetikus anyagok előtérbe kerültek, a műbőr ismét elnyerte az emberek szeretetét és hűségét is. Az 50’-es évek Amerikájában például ekkor vált divatossá a rendőrök körében is a szóban forgó anyagból készült ruházat – és a rendőrök pont ugyanazt állították, mint annak idején a repülőgép pilóták: a bőr zakók kényelmesek és időtállóak is. A 60’-as és a 70’-es évek nagy lázadása, a hippi-korszak, természetesen nem hagyta érintetlenül a zakók kivitézlési módját sem.

Az inkább a férfiak által preferált bőr zakó hatalmas státuszhoz jutott, hiszen nem kisebb szimbólummá nőtte ki magát, mint a szabadság és a vagányság jelképe. Hol tartanak ma a zakók? Nos, e ruházati elem tekintetében is, mint sok más esetben, a formák, a szabásminták és a színek forradalmát éljük, ám bátran kijelenthetjük, hogy a legsikkesebb daraboknak ma is az örök eleganciát képviselő fekete és barna klasszikus párosai számítanak.

Címkék: